Az emberek alapvetően jók, szívesen segítenek másokon – ezt az állítást lehet vitatni, de az biztosan igaz, hogy sokan tesznek szervezetten vagy egyénileg, időnként vagy rendszeresen olyan dolgokat, amivel náluk kevésbé szerencsés helyzetben lévő embertársaiknak szeretnének segíteni. Ez lehet adományozás, önkéntes munka egy szervezetnél, vagy még hétköznapibb dolog – egy szendvics megosztása, vagy ülőhely átengedése.
Az önkéntes segítők, adományozók fontos részei a civil és állami segítségnyújtó szervezeteknek, önzetlen jótékonyságuk nélkül sok intézmény kerülne rendkívül nehéz helyzetbe.
Ezzel kapcsolatban azonban kialakult egy érdekes tévhit, miszerint jótékony munkát kizárólag ingyen, emberbaráti szeretetből kell végezni, pénzt nem szabad elfogadni érte. Ami időnként kellemetlen helyzetbe hozza azokat az embereket, akik nem szabadidejük pár órájában, hanem főállásban végeznek ilyen munkát, és az ezért kapott fizetésből élnek – nevelik a gyerekeiket, fizetik a számláikat.
A hivatásos segítők elszántsággal, szeretettel, hittel végzik munkájukat – azonban ezzel nem lehet fizetni a boltban. El tudjuk képzelni, hogy csak olyanok tudnának ilyen munkát vállalni, akiknek nincs szükségük a fizetésre? Hogy minden karitatív, társadalmi probléma megoldására létrejött szervezetet kizárólag rendkívül jó anyagi helyzetben lévők működtetnének? Milyen lenne egy Rich Kids Charity?
Ehhez hasonló tévhit, hogy a nonprofit szervezeteknek nem lehet profitja. Pedig a nonprofit kategória azt jelenti, hogy a nyereséget nem lehet a tulajdonosi körben szétosztani, azt a szervezet működtetésére, céljainak megvalósítására kell fordítani.
A nyereségre pedig szüksége van ezeknek a szervezeteknek is. A civil és társadalmi vállalkozásoknak is fenntartható módon kell működniük. Ahhoz, hogy hatékonyan tudják ellátni küldetésüket, szükségük van pénzügyi stabilitásra és szakértői munkaerőre.
